Következő riportunkban egy kirándulásra invitáljuk hallgatóinkat: a világ legkisebb nagyvárosába látogatunk el, Kismartonba. Eisenstadt, Kismarton kereken 100 éve Burgenland tartományi fővárosa. Alig pár kilométer választja el a magyar határtól és ez a határhoz való közelség évszázadokon át meghatározta a település életét, sorsát – egyszer Magyarországhoz tartozott, egyszer Ausztriához. A Kanizsai család egykori birtokát Mátyás király zálogba adta az osztrák főhercegségnek, majd később vissza került Magyarországhoz. Több mint 300 éve, 1649 óta az Esterházy család birtoka. 1921-től lett ismét Ausztria része, 1925-től Burgenland tartomány fővárosa. Így hát nem csoda, ha egy séta során magyar nyomokra is bukkanunk. Weber Katalin Puchegger Erikával találkozott, aki a Tourismusbüro Eisenstadt munkatársa, és több magyar vonatkozású helyet is felkeresett, de ellátogatott Kismarton legújabb múzeumába is, a Stadtvillába.

Bár javában tombol a nyári szünet, a szülők fejében valahol hátul azért már motoszkál, mit és hogyan tanuljon iskolás korú gyerekük szeptembertől. Műsorainkban tavasszal egy sorozatot indítottunk, amelyben azt járjuk körül, hol milyen körülmények között tanulhatnak magyar nyelvet a diákok. A harmadik részben Bognár László kollégám annak járt utána, hogy Alsó-Ausztria, Stájerország és Karintia iskoláiban van-e magyaroktatás. Egészen meglepő eredményre jutott.

Az ének, a zene nemcsak hangok egymásutánja, hanem a határokat átívelve kapocs is emberek, közösségek között. Ezt vallja Szilágyi Miklós karnagy is, aki fiatal kora ellenére már négy kórust és zenekart vezet, miközben maga is négygyermekes édesapa. A szigetközi származású muvész Koszegen él családjával, innen ingázik, hiszen Sopronban és Burgenlandban is vezet kórusokat. Szilágyi Miklóssal Weber Katalin beszélget.

Ezt a kérdést taglalta az a pódiumbeszélgetés, amit a közelmúltban rendeztek a Bécsi Magyar Otthonban. Az eseményen három médium, a Bécsi Napló, az ORF Népcsoport-szerkesztőség és a Rólunk szakmai vezetője vázolta fel koncepcióját. Bognár László arra is kíváncsi volt, hogy a közönség, azaz a népcsoporti szervezetek mit remélnek az együttműködéstől a nekik, róluk szóló sajtóval.

"Ahány bogrács, annyi gulyás." Egy családias, egyesületi összejövetelből nemzetközi programmá nőtte ki magát az elmúlt 15 év alatt a bécsi Gulyásfesztivál. A Bécsi Magyar Munkás Egyesület rendezvényére ezúttal 27 csapat jelentkezett, hogy a versengés mellett a látogatókkal a legjobb bográcsgulyás titkát is megosszák.

Mostani vendégünk a felsőpulyai nyugdíjas földmérő Kraxner József korán sem vonult nyugalomba ami a hobbyját illeti, immár 35 éve kutatja szülővárosának történetét. Magyar nyelvtudásának köszönhetően rendszeresen megfordult a soproni és szombathelyi levéltárakban is. Az elmúlt évtizedek során Felsőpulya történelméről öt, Középpulyáról egy kötetet írt. Sok pulyai ház régi nemesi kúria és család történetét ismeri. Legújabb könyvében a felsőpulyai származású, majd hosszabb ideig itt élt festő Kozina Sándor alakját idézi meg. Hommage an Alexander Kozina ein Biedemeier Maler aus Oberpullendorf című emlékkötetet a Feichtinger Althorfer család felsőpulyai házában mutatták be - nem véletlenül, a család tagjai Kozina Sándor egyenes ági leszármazottai. A ház árnyékos udvarán Weber Katalin beszélgetett Kraxner Józseffel a híres festőről, de hobbyjáról és terveiről is.

Graz belvárosában, egy forgalmas sarkon különös kirakat vonzza a tekintetet – nem egy bolt, hanem egy magyar nyelvű színház. A Grazer Ungarisches Theater tagjai saját kezűleg alakították ki ezt a sokfunkciós teret, ahol előadások, kiállítások és közösségi események váltják egymást. A színészek szerint itt minden személyesebb: a próbák, az előkészületek, és maga a játék is. A színház egyszerre műhely és otthon, a cél pedig egy nyitott kulturális tér Graz szívében. Sebestyén Áron benézett hozzájuk, a csapat épp próbált.

Véget ért a tanév, a diákok már élvezik a jól megérdemelt vakációt – különösen azok, akik sikeresen túl vannak az érettségin. A Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Reálgimnáziumban idén nemcsak a sikeres vizsgák adtak okot az ünneplésre: pontosan 25 évvel ezelőtt tartották meg itt az első kétnyelvű – magyar–német, illetve horvát–német – érettségit. Az egykori végzősök most invitálásunkra visszatértek az iskolába, hogy volt tanáraikkal együtt felidézzék a kezdeteket.